Na végre talán túl vagyunk a mélyponton!
Bevallom, elég cinkesnek éreztem arról írni, hogy mennyire nem találjuk a helyünket, és mennyire rosszul viseljük a Nápolyban töltött első napokat.
Nem azért mert nem jó itt, vagy valami baj lenne a várossal, felénk a jó arcát mutatja, igazán.
De rettentő hőség van, ha kimegyünk az utcára, folyik rólunk a víz, és minden, amit a lakáson töltött időn kívül tehetnénk, némi küzdelemmel jár.
Ugye már írtam, hogy minden lefelé vagy felfelé van…a reggeli kávé (ami egyébként feledhetetlen és pótolhatatlan) megszerzése is hegymászással kezdődik. Mire hazaérünk, már elfáradunk..
No és persze mennénk fürdeni, de ha nem akarunk a belvárosi parti sétányon fürdeni, akkor a legközelebbi, egyébként csodás parthoz egy órát utaznunk kell, sok-sok gyaloglással, és visszafelé mindez még egy órás gyalogos hegymenetet is jelent.
Szóval minden lépést meg kell gondolnunk.
De nem panaszkodom, talán kezdjük megszokni a klímát, vagy erősebb kávét találtunk reggelire, ma igazán jó napunk volt végre.
A tegnapi napot kihagytam, de felejthető volt, strand, és hegymászás, meg ájulás….
Na de ma végre ! Rászántuk magunkat, és elindultunk Pozzuoliba.
Ez egy kis város közvetlenül Nápoly mellett, arról híres, hogy van benne egy hatalmas anfiteátrum, meg egy folyamatosan működő vulkáni kráter.
Meg a helyiek szerint egy messze földön híres kikötő, ahol jó kaják vannak. Persze nem nekünk, és nem ferragosto idején.
Komolyan, azt hiszem ezt a figyelmeztetést be kell ide írnom: Augusztusnak ezekben a heteiben, nem szabad nyaralni jönni olasz városba, még Nápolyba sem : a legtöbb bolt és minden látnivaló, étterem is zárva van.
Reggel a metro felderítésével kezdtük: megállapítottuk, hogy itt ez is ingyenesre sikeredett számunkra. Még ott sem működtek a kapuk, így továbbra is érintetlenül maradt az első nap vásárolt jegyünk. Sok-sok utazás és sétálás és kaland után rendesen kiizzadva érkeztünk a Solfatarahoz, ami egy működő vulkáni kráter, füstöl, pöfékel, büdös, és rettentő meleg.
Hülye ötlet volt 40 fokos kánikulában egy kráterbe jönnünk, ahol 160-350 fokos kövek vannak…
De állítólag gyógyít, és serkenti a nemi vágyat. Ezt egyelőre nem erősíteném meg, bár a lábam mintha máris gyógyulna…
A solfatara után erőt gyűjtöttünk egy bárban ahhoz hogy elinduljunk az amfiteátrumba, de szerencsére éppen járt arra egy busz, ami ugyan nem oda ment, de a sofőr azért felinvitált minket rá, és letett a nem létező megállóban (ja, és itt sem kért jegyet)
Viszont az amfiteátrum zárva volt – nyár van, nincs ember aki dolgozzon, így bezárták.
(lásd fentebb, ferragosto..)
Maradt a kikötő, ami valóban szép, de ott is minden zárva volt.
Vonat vissza megint ingyen Nápoly egyik számunkra ismeretlen helyére, ahonnan, jó nagyot sétáltunk, le a tengerpartra, sétányokra, várva a csapat többi tagját, hogy az egyetlen kulccsal haza tudjunk menni.
Többen lemaradtunk bevásárolni, míg egyikünk (személyiségi okokra hivatkozva nem árulom el ki) hazament, és ott várt minket. Mi vettünk tésztát, szószt, friss bazsalikomot, sört, üditőt, és minden jót, majd nagyot sóhajtva léptünk be a ház kapuján: már csak két emeletet kell megmásznunk, és mai száműzetésünk végetér.
Ám fent az a hír várt minket, hogy útitársunk, aki elénk akart jönni, bent hagyta a kulcsot a zárban (persze belülről), az ajtó meg becsapódott.
Tanárnőnk, akinél a másik kulcs van, meg ma estére vacsorára hivatalos még Pozzoulin túlra..
Lepakoltunk a lépcsőházban, és próbáltunk intézkedni, reménykedve a jó szerencsében.
Végülis lett: a szemben lakó néni ugyan szintén hivatalos volt a fiához vacsorára, de fel tudtuk hívni, és a fia gyorsan motorra ült, hozott kulcsot, és beengedett minket.
A vacsora finom lett, a bazsalikom itt ,,kicsit” más mint otthon.
Ja, meg ég valami, még pár nappal ezelőttről: kezdjük kiismerni magunkat a nápolyi szemét témában.
Mert az azért van, tényleg hazugság lenne azt mondani, hogy ez egy tiszta város.
De hogy nem törekednek a tisztaságra, az nem igaz.
Pár napja a szomszéd este becsengetett hozzánk, késő este, hogy vigyük le a szemetet az utcára.
Néztünk rá, hogy jó, de most?? De végülis vittük, leérve tanácstalanul – mert kuka sehol.
Látták a tanácstalanságunkat, ezért mutogattak, hogy tegyük csak le a tér közepére.
Jó, legyen… mindenki odateszi végülis.
Letettük, és reggelre el is tűnt onnan az összes.
De addig jó nagy kupac volt, gondolom, a turisták ezeket a halmokat látják, és fájlalják nap mint nap.
De mint minden, ez is csak átmeneti.
Mert Nápoly, az Nápoly. Talán nem minden szép benne, sőt, vannak helyei, amiket kimondottan nehéz szépnek nevezni:-)
De ha valaki pár napnál többet tölt itt, nagyon meg lehet szeretni....
Hát nekünk még van több mint egy hetünk, lássuk, mi vár még ránk !
Akit még érdekelnek fotók a mai napunkról:
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.404744279585939.101574.377941772266190&type=1
